Tizenkét órával az incidens után

„Und der Haifisch der hat Träne
Und die laufen von Gesicht
Doch der Haifisch lebt im Wasser
So die Tränen sieht man nicht…”
– Rammstein

A Halenti Intézet újpesti laktanyáján

A betonpadlóval és magas, neoncsövekkel csíkozott mennyezettel határolt terem léptéke szinte emberfelettinek tűnt, a perspektíva furcsa játékot játszott a szemekkel, az egész inkább furcsa videójáték, mint valós hely benyomását keltve. A titáni csarnok egy távoli pontján két alak állt, egyikük magas, lófarokba fogott hajú nő, terepszínű gyakorlóruhában, a másik kicsi, szürreális lény egész fejet beborító, nézőke nélküli sisakban és fekete overallban, amely kényszerzubbonyként fogta össze a karjait.

„Blutvogel. Teszt indul, té mínusz öt… négy… három… kettő… egy…”

A fiú kaján mosollyal pislantott fel a képernyőre, kicsit megszorítva karjával a lány derekát.
– Heh. Erre hogy vetted rá Tokiót?
– Csak a szokásos Tia-féle szabadalmaztatott meggyőzés. Elküldtem nekik ezt a videót. Tudod, elnézést könnyebb kérni mint hozzájárulást. – Mindketten nevettek.

A képernyőn épp három kiéhezett vámpír mászott elő a padlón felnyílt csapóajtókon. „Kilenc-kettő-kettő, az Intézet nevében engedélyezem halálos erő bevetését. Feloldás, most” – jelentette ki a gyakorlóruhás nő szenvtelen hangon, kezét felemelve mintha bábosként láthatatlan drótokat mozgatna, mire az addig melankolikusan álldogáló fekete alak megfeszült, a sisak felnyílt, szabaddá téve hófehér állát és hegyes fogakkal szegélyezett száját.

– Érdekes. Amúgy mit gondolsz a dunai cirkuszról? – váltott témát a fiú, kicsit felegyenesedve.
– Nem áll össze. Ha én A kategóriás esperként meg akarnék szökni a védett területről… – mosolygott a lány, szórakozottan turkálva a fiú hajában.
– Ugye? Nekem is végig ez járt a fejemben. Ha én lennék hasonló helyzetben, A kategóriás, esetleg macüe, akkor lemennék a klifótba, mondjuk Nivel 3-ig. Délre elvékonyodik az entrópia, de egyedül esélyes észrevétlenül eljutni legalább Harasztiig, onnét meg felszállnék egy buszra, és kész. A Duna a lehető legrosszbb választás. Hacsak épp…
– Épp nem az a célod, hogy MINDENKI lásson!

A vámpírok támadásba lendültek, de a fekete alak egyszerre szinte három helyen villant fel, testéből izzó, vérvörös csápok csaptak ki, gyökereket vagy villámcsapás ágait juttatva a fiú eszébe. Az egyik támadó feje lapos ívben repült le a nyakáról, egy csáp mohón hálózta be az összecsukló testet, amely pillanatok alatt száraz porrá hullott. Még pár villanás, és a fekete alak görcsbe feszülve állt az utolsó élő vámpír felett, szemfogai fél centivel a támadó torka felett, a csápok pedig vibrálva szorították a zsákmányt.
„Állj!” – kiáltott a szőke nő, keze ökölbe szorítva. A fekete alak mintha megfagyott volna. A nő semlegesítő tarkóbilincset csapott a vámpírra, majd ujjai komplex koreográfiát írtak le, mire a csápok visszahúzódtak, a maszk lezárult, és a harc győztese beletörődően guggoló helyzetbe görnyedt.
„Két exitus, egy foglyulejtés. Nagyon szép volt, Blutvogel ügynök!” – Visszhangzott egy torz női hang a csarnokban. A gyakorlóruhás nő meghajolt, és a legközelebbi fal felé indult, nyomában a kényszerzubbonyba csavart lénnyel.

– Mindenki lásson. Terrorizmus – elmélkedett a fiú.
– Vagy elterelés. Érdekes módon nem sikerült kiderítenem hogy ki az ügynökünk aki állítólag harcba bocsátkozott a szökevénnyel.
– Mert az az ügynök sosem létezett. Csak kellett egy seggmentős duma. Használtam a kapcsolataimat, és elolvastam a teljes jelentést. Tizen voltak rátapadva, de senki nem közelítette meg. A madarunk magától robbantotta fel a Lánchidat.
– Nem tudom kiverni a fejemből hogy azért történt mert épp most szereztünk egy macüét.
– Én sem.

A képernyőn a videófelvételt felváltotta az Intézet logója, és egy diavetítés a világ körüli irodákról és Macühiró on’mjó miniszteri eskütételéről. A fiú csendben megszorította a lányt, arcát a mellkasára hajtva. Hosszan így maradtak.

– Hallom a szívverésedet – suttogta a fiú.
– Tudom. Még mindig nem akarsz részt venni a kísérletemben? Már hivatalos engedélyt is kaptam rá.
– Azt hiszem egyelőre szívesebben maradnék önmagam.
– Pedig jó dolog én lenni. És kevés a jó minőségű alany.
– Majd szólok ha elegem lett magamból – nevetett a fiú, lehunyva a szemét. – Amúgy Szunya mire emlékszik?
– Hát, majdnem mindenre. Meglepően könnyű volt átfordítani. Persze pár traumatikusabb részletet ki kellett töröljek…
– Például?
– Például amikor lehívtad rá a Q-5-ös paradoxont… amúgy az csúnyán végighasogatott téged is, még mindig látni a nyomait… – suttogta a lány, végigsimítva a fiú szemhéján – Ja és arról nem is beszélve hogy az elfogás után végig ragadozó vigyorral nézted a hordágyról amin véresen feküdtél. – A fiú erre mosolyogva nézett fel, győzelmet mutatva a jobb kezével. – Vagy amikor régen a tökkelütött exem és ő…
– Tia, neked tele van a világ az exeiddel.
– Nekem mondod? Mi miért nem járunk?
– Szerintem túl jól ismerjük egymást.

Reklámok

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

%d blogger ezt kedveli: