március, 2013 havi archívum

Tizenkét órával az incidens után

Posted in az.ügynök, novella on március 16, 2013 by Coralio

„Und der Haifisch der hat Träne
Und die laufen von Gesicht
Doch der Haifisch lebt im Wasser
So die Tränen sieht man nicht…”
– Rammstein

A Halenti Intézet újpesti laktanyáján

A betonpadlóval és magas, neoncsövekkel csíkozott mennyezettel határolt terem léptéke szinte emberfelettinek tűnt, a perspektíva furcsa játékot játszott a szemekkel, az egész inkább furcsa videójáték, mint valós hely benyomását keltve. A titáni csarnok egy távoli pontján két alak állt, egyikük magas, lófarokba fogott hajú nő, terepszínű gyakorlóruhában, a másik kicsi, szürreális lény egész fejet beborító, nézőke nélküli sisakban és fekete overallban, amely kényszerzubbonyként fogta össze a karjait.

„Blutvogel. Teszt indul, té mínusz öt… négy… három… kettő… egy…”

A fiú kaján mosollyal pislantott fel a képernyőre, kicsit megszorítva karjával a lány derekát.
– Heh. Erre hogy vetted rá Tokiót?
– Csak a szokásos Tia-féle szabadalmaztatott meggyőzés. Elküldtem nekik ezt a videót. Tudod, elnézést könnyebb kérni mint hozzájárulást. – Mindketten nevettek.

A képernyőn épp három kiéhezett vámpír mászott elő a padlón felnyílt csapóajtókon. „Kilenc-kettő-kettő, az Intézet nevében engedélyezem halálos erő bevetését. Feloldás, most” – jelentette ki a gyakorlóruhás nő szenvtelen hangon, kezét felemelve mintha bábosként láthatatlan drótokat mozgatna, mire az addig melankolikusan álldogáló fekete alak megfeszült, a sisak felnyílt, szabaddá téve hófehér állát és hegyes fogakkal szegélyezett száját.

– Érdekes. Amúgy mit gondolsz a dunai cirkuszról? – váltott témát a fiú, kicsit felegyenesedve.
– Nem áll össze. Ha én A kategóriás esperként meg akarnék szökni a védett területről… – mosolygott a lány, szórakozottan turkálva a fiú hajában.
– Ugye? Nekem is végig ez járt a fejemben. Ha én lennék hasonló helyzetben, A kategóriás, esetleg macüe, akkor lemennék a klifótba, mondjuk Nivel 3-ig. Délre elvékonyodik az entrópia, de egyedül esélyes észrevétlenül eljutni legalább Harasztiig, onnét meg felszállnék egy buszra, és kész. A Duna a lehető legrosszbb választás. Hacsak épp…
– Épp nem az a célod, hogy MINDENKI lásson!

A vámpírok támadásba lendültek, de a fekete alak egyszerre szinte három helyen villant fel, testéből izzó, vérvörös csápok csaptak ki, gyökereket vagy villámcsapás ágait juttatva a fiú eszébe. Az egyik támadó feje lapos ívben repült le a nyakáról, egy csáp mohón hálózta be az összecsukló testet, amely pillanatok alatt száraz porrá hullott. Még pár villanás, és a fekete alak görcsbe feszülve állt az utolsó élő vámpír felett, szemfogai fél centivel a támadó torka felett, a csápok pedig vibrálva szorították a zsákmányt.
„Állj!” – kiáltott a szőke nő, keze ökölbe szorítva. A fekete alak mintha megfagyott volna. A nő semlegesítő tarkóbilincset csapott a vámpírra, majd ujjai komplex koreográfiát írtak le, mire a csápok visszahúzódtak, a maszk lezárult, és a harc győztese beletörődően guggoló helyzetbe görnyedt.
„Két exitus, egy foglyulejtés. Nagyon szép volt, Blutvogel ügynök!” – Visszhangzott egy torz női hang a csarnokban. A gyakorlóruhás nő meghajolt, és a legközelebbi fal felé indult, nyomában a kényszerzubbonyba csavart lénnyel.

– Mindenki lásson. Terrorizmus – elmélkedett a fiú.
– Vagy elterelés. Érdekes módon nem sikerült kiderítenem hogy ki az ügynökünk aki állítólag harcba bocsátkozott a szökevénnyel.
– Mert az az ügynök sosem létezett. Csak kellett egy seggmentős duma. Használtam a kapcsolataimat, és elolvastam a teljes jelentést. Tizen voltak rátapadva, de senki nem közelítette meg. A madarunk magától robbantotta fel a Lánchidat.
– Nem tudom kiverni a fejemből hogy azért történt mert épp most szereztünk egy macüét.
– Én sem.

A képernyőn a videófelvételt felváltotta az Intézet logója, és egy diavetítés a világ körüli irodákról és Macühiró on’mjó miniszteri eskütételéről. A fiú csendben megszorította a lányt, arcát a mellkasára hajtva. Hosszan így maradtak.

– Hallom a szívverésedet – suttogta a fiú.
– Tudom. Még mindig nem akarsz részt venni a kísérletemben? Már hivatalos engedélyt is kaptam rá.
– Azt hiszem egyelőre szívesebben maradnék önmagam.
– Pedig jó dolog én lenni. És kevés a jó minőségű alany.
– Majd szólok ha elegem lett magamból – nevetett a fiú, lehunyva a szemét. – Amúgy Szunya mire emlékszik?
– Hát, majdnem mindenre. Meglepően könnyű volt átfordítani. Persze pár traumatikusabb részletet ki kellett töröljek…
– Például?
– Például amikor lehívtad rá a Q-5-ös paradoxont… amúgy az csúnyán végighasogatott téged is, még mindig látni a nyomait… – suttogta a lány, végigsimítva a fiú szemhéján – Ja és arról nem is beszélve hogy az elfogás után végig ragadozó vigyorral nézted a hordágyról amin véresen feküdtél. – A fiú erre mosolyogva nézett fel, győzelmet mutatva a jobb kezével. – Vagy amikor régen a tökkelütött exem és ő…
– Tia, neked tele van a világ az exeiddel.
– Nekem mondod? Mi miért nem járunk?
– Szerintem túl jól ismerjük egymást.